Utazásunk alig fél óráig tartott, de alig vártam, hogy kiszállhassak az autóból. A kirándulók kedvenc pihenőerdejének parkolójába kanyarodva Márk kiugrott, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Hölgyem, bátorsága felülmúlhatatlan. - színpadiasan meghajolt előttem, mire én eltúlzott előkelőséggel kezemet nyújtottam felé.
- Uram önnel utazni megtiszteltetés, hintója pedig egyszerűen fenséges. - Nevetve szájon csókolt.
- Na igen. - mormolta. - Induljunk. - kézen fogott és céltudatosan elindult befele a kitaposott gyalogösvényen. Séta közben vicceket mesélt.
- Merre fele tartunk főnök? - kérdeztem tőle, mikor letértünk az ösvényről. - Talán valami kéjgyilkos vagy és azért szédítettél el, hogy aztán feldarabolj itt ahol a kutya se jár? - Felnevetett.
- Kedves, te túl sok horror filmet nézel. - elhallgatott, majd felsóhajtott. - Van egy tisztás itt a közelbe, ha pocsék a kedvem vagy elszámolni valóm van a lelkiismeretemmel, mindig kijövök ide, leülök és csak vagyok bele a nagyvilágba. Megnyugtat a friss levegő és a természet apró neszezése, nincs nyüzsgés, zaj.
- Ritkán kell elszámolnod a lelkiismereteddel?
- Alig egy évvel ezelőttig, inkább csak feltöltődni jártam ide..- elhallgatott, mélyen tüdejébe szívta a levegőt és bűntudattal teli arckifejezéssel felém fordult. - de az utóbbi időben van miről elszámolnom. Elég sok hibát követtem el és nem tudom, hogy hozhatnám rendbe. Pedig nagyon szeretném.
- Milyen hibákról beszélsz most? Megbántottál valakit?
- Nem kifejezett megbántásról van szó. Befolyásoltam más életének alakulását, rosszabb lett neki, mint előttem volt és...- elhallgatott.
- Megérkeztünk. - Magam is észre vettem, a fák ritkultak. Egy réten álltunk aminek közepén hatalmas tölgyfa állt. - Gyere. - megszorította ujjaim és magával húzott. Én pedig még ha sántikálva is de követtem. Miközben a magas fűben haladtunk végig futott agyamon a gondolat, hogy vajon mikor éreztem valakit ilyen rövid idő alatt ennyire közel magamhoz, mint Márkot. Soha. Ismertem el, de nem bántam ezt az új fajta bizalmat iránta.
