Élet vagy amit akartok

Megszokott együttesünkből aznap valahogy kiveszett az a varázs. Márk reggeli beszólása mind a 24 órára rányomta bélyegét. Oké, nem akar. Oké, mint nőt nem tart vonzónak, de szeret mint barátot, számtalan lehetőségünk lett volna arra, hogy romantikus szálakat szőjünk magunk köré, nem tettük. Nem tettük, mert...Miért nem? Azért, mert Márk nem akarta! Az első találkozásunk éjszakáján még nőkét kezelt, másnap reggelre viszont már csak egy barát voltam. Én pedig kérdések nélkül elfogadtam, azt amit adott és ad.Ezzel a felismeréssel aztán magamra haragítottam magam. Miért is nem rajtam múlik? Miért is nem azon múlik én mit szeretnék, és szeretném e, ha nem tiltakozna ellene annyira?
- Min jár az eszed?- Kérdezte gondolataim középpontja, miközben megpróbálta kivenni kezemből a kést, amivel a hagymát aprítottam, mit aprítottam? Szinte már megszüntettem létezni, egyenlővé tettem a deszkával és még 5 percen múlott talán, hogy az aprítást segítő deszkából begyújtóst, aztán meg gyufát ne készítsek.
- Hidd el nekem, nem szeretnéd tudni. - sóhajtottam, majd rápislantva dühösen elfintorodtam. - Ha az volt a célod, hogy tisztuljanak a könnycsatornáim, hát az bejött. - megtöröltem könnyező szemeim amiben nem volt köszönet, hisz a kezemen lévő hagymanedv is beledörzsölődött még inkább könnyezve, vakon tapogatóztam, éreztem ahogy ujjai karomra tapadnak, sokkal erősebben szorította annál, ahogy kellett volna.
- Említettem már, hogy az idegeimre mész? - mormogta a fülembe, és sejtettem, hogy a fürdő felé irányít. Fűszeres parfümjének illata szinte arcul csapott. - Szedd össze magad- csukta be mögöttem az ajtót. Szokatlan keménysége és érzéketlensége megrémített és arra sarkalt, hogy még jobban akarjam őt, és mintha megérezte volna rajtam az amúgy teljesen szokatlan elszánt vadászösztönt, még inkább taszítani próbált magától. Kitapogattam a csapot, megnyitottam és hideg vízzel hűtöttem le könnyáztatta arcom, szemeim. A hideg vízpermeten át arcomat bámultam. Nem voltam szép, legalábbis nem klasszikus szépség voltam, annyi bizonyos. Sötétbarna, szinte mindig égető pillantású tekintetem mégis rengeteg figyelmet követelt, a hajam színe rendszeresen változott, ahogy hangulatom épp diktálta. Talán szebbnek kellene lennem, ahhoz, hogy kelljek neki? Egyáltalán milyen nők jönnek be neki? Soha sem beszélt barátnőről élettársról és ép eszű nő nem is hagyta volna, hogy ennyi időt töltsön velem, így abban biztos voltam, hogy per- pillanat senkije sincs. A csapot elzárva megkönnyebbülten felsóhajtottam, a tény, hogy figyelme csak rám összpontosul megnyugtatott.
- Milyen önző egy dög vagy!- csaptam tükörképem felé, majd kisétáltam a nappaliba, onnan meg egyenesen a konyhába, ahol kiszemeltem úgy főzőcskézett, mintha életében semmi másra sem vágyott volna.
- Kérdeznék valamit. - jelentettem be, láttam vállain megfeszülni az izmokat. Láttam, ahogy keze megáll egy másodpercre. Mintha már előre kellemetlenül érintette volna a kérdés, holott még azt se tudta mit akarok. - Lehet egyáltalán tőled kérdeznem? - Hangom kicsit hisztisnek tetszett még a saját fülem számára is. Letette a kezében tartott lábost és felém fordult. Soha nem látott gunyoros arckifejezéssel mért végig, laza mozdulattal támasztotta meg csípőjét a konyhaszekrény szélén.
- Kérdezz.
- Mi a fene bajod van ma? - Estem neki akaratlanul. - Reggel óta csak kritizálsz. Jó fél órával előbb jössz és azt hiszed azért vagyok fél pucér mert neked akarok tetszeni. Mióta ismerjük egymást? Jó 4-5 hónapja, ha annyira akarnálak, talán nem most kezdenék el utánad kaparni, erre gondoltál már? Ugye eszedbe se jutott? Egyáltalán mi a fenéért jársz hozzám? Mit akarsz tőlem? Miért nem a ... - már majdnem végig értem a mondaton, mikor magához húzott. Gyengéden kisimított egy hajtincset a szememből és állta dühtől fénylő pillantásom.
- Azért vagyok itt, mert veled akarok lenni. Pont úgy, ahogy most vagyunk. Csakhogy nem jó az időzítés, és nem tudom mit is tehetnék, hogy minden kicsit jobb legyen. - Hosszan nézte a számat. Éreztem, tudattalanul ráhangolódtam érzékeire, mert tudtam, azon morfondírozik, megcsókoljon e. Először vettem észre szemei vad tüzét, talán mert először engedte, hogy láthassam. Megrémített. Soha sem tapasztaltam a vágyát, soha nem láttam férfiként hozzám érni, esetleg csak nem akartam észre venni? Dermedten hagytam, hogy öleljen és miközben a térdeim megkocsonyásodva remegni kezdtek, addig ő önmagával birkózott. (Imádkoztam, hogy a férfi és ne a barát győzedelmeskedjen.) Megadó sóhajjal hajolt hozzám. Szája a számra tapad egy villanásnyi ideig, aztán már el is engedett, szinte ellökött magától, mintha valami veszélyes kór lappangana bennem, ami megfertőzheti.
- Menj a fenébe kislány. - Nyögte és hátat fordított nekem...